Szarvassült

Home / Blog / Szarvassült
Szarvassült

Bujákon, fekvéséből adódóan mindig is nagy hagyománya volt a vad ételek készítésének és fogyasztásának. Helyi borokkal, helyben termett fűszerekkel kiváló pácok készíthetőek, melyek igazán remekül kiemelik a vadhúsok ízét.

Hozzávalók / 6 adag



A páchoz:

  • 5 dl vörösbor
  • 1 dl napraforgó olaj
  • 1 teáskanál egész fekete bors
  • 5 db babérlevél
  • 1 kk majoranna
  • 1 kk tárkony
  • 1 kk kakukkfű
  • 1 kávéskanál borókabogyó

A sütéshez

  • 1 kg szarvashús
  • 0.5 dl napraforgó olaj
  • 1 közepes db vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só ízlés szerint
  • 10 dkg füstölt szalonna

Elkészítés



Pácolás:

  1. A fűszereket beletesszük kb. 1 liter vízbe, felforraljuk, és kb. fél órán át főzzük, majd kihűtjük.
  2. Ezután hozzáadjuk a vörösbort és az olajat, majd a húsra öntjük. Legalább 1, de inkább 2-3 napig pácoljuk benne a húst. Mindenképp fedje le a páclé a húst, naponta egyszer-kétszer megforgatjuk.

Sütés:

  1. A húst jól lecsöpögtetjük, leszárítjuk, a páclét félretesszük. Az olajat felforrósítjuk, a szeletek mindkét oldalát néhány perc alatt megsütjük.
  2. Sütőtálba tesszük a húst, megsózzuk, ráöntjük a serpenyőből a maradék olajat, és ráöntünk annyi páclét is, hogy ellepje. Mellétesszük a félbevágott hagymát és a fokhagymagerezdeket. Tetejére tesszük a szalonnaszeleteket.
  3. Alufóliával lefedjük, és 180 fokra előmelegített sütőben sütjük, amíg a hús meg nem puhul. Ha kell, a páclét pótoljuk. A sütési idő a hús korától függően 2-4 óra.
  4. Ha megsült, a fóliát eltávolítjuk, és megpirítjuk a tetejét.